A NŐ

2014.05.01 09:09

„Egy férfi és egy nő igazi találkozása eleve reménytelen, mert mások az egymás iránt támasztott elvárásaik.” 

Igaz lehet ez a mondat? A nőnek tényleg minden fájdalmat el kell viselnie, mindent fel kell áldoznia a szeretett férfiért? Egy nőnek tényleg el kell nyomnia magában az őrjöngő féltékenységet és félelmet, ha meg akarja nyerni a férfi szívét? Egy nőnek tényleg várni, várni és várni kell, míg a férfi meg meri mutatni és oda meri adni magát? És közben szeretnie kell a férfit szíve minden szeretetével, körbevennie féltő, aggódó melegséggel, bevonnia finom puhaságával s közben rettegni és várni?!
Várni, hogy a férfi bepillantást engedjen a lelkébe? Várni, hogy mellette döntsön? Bízni annyira a férfiban, hogy tudja: nem engedne más, könnyebb és egyszerűbb préda csábításának?



A nő szeret.
Szerelmével adni akar, magát: a testét és a lelkét, a gondolatait és az érzéseit. Megosztani a férfivel az álmait, a vágyait és ezzel sebezhetővé tenni magát. Adni mindent, amit csak adni tud. Mert ez a nő igazi szerelme.



És a férfi?
A férfinak döntenie kell, szembe kell néznie először magával ahhoz, hogy tudja: akar-e a nő mellett maradni? Akar-e valakihez igazán tartozni? Meg kell tanulnia gyengének lenni.
A nő erőssé válik, mialatt felnő, mert csak így marad életben. A férfi erős, neki éppen hogy gyengévé kell válnia ahhoz, hogy bízni tudjon.



Kimutatni azt ami bennünk van: gyengeség? Bízni valakiben annyira, hogy sebezhetőek legyünk előtte: gyengeség?
Szerintem ellenkezőleg: bátorság.



A férfi bátor. Bátor a mindennapokban, bátor, ha bizonyítani kell, bátor, ha meg kell védenie a nőt. Viszont végtelenül gyáva, ha saját magáról van szó. Gyáva, ha gyengének kellene lennie ahhoz, hogy teljesen egyé váljon valakivel.

A nő bátor. Sokkal bátrabb a férfinél. Mert a nő MER gyenge lenni. Még akkor is, ha tudja: így talán egyszer jobban fog szenvedni, mintha nem mutatta volna ki. És mégis, tudja, érzi, hogy csak így lesz majd boldog.



A nő fél.
Áltatja magát és a szerelemmel takarózik. A nő gyáva. Mert nem meri azt mondani, hogy „elég”. Mert hiszi, hogyha szíve összes féltő szerelmével szeret egy férfit, akkor az előbb-utóbb mellette dönt majd.
De a férfi nem mer dönteni. A férfi a könnyebb út felé húz.
A férfi akar. Szeretetet, odafigyelést, bizalmat, odaadást és feltétlen szerelmet akar. De adni nem. Azt nem mer. Mert sokkal könnyebb a boldogság nélkül élni, mint megküzdeni azért.



A férfi vak. Enged a csábításnak, még akkor is, ha érzi: nem teljes így a boldogsága. De fél föladni a részleges boldogságot, fél otthagyni a „biztonságot”, mert pánikol, hogyha a harca kudarcba fullad, Ő egyedül marad. És ez az, amitől a legjobban retteg.
Ezért aztán a könnyebb utat választja.



Mit csinál ilyenkor a nő? Vagy kihasználja a helyzetet és Ő maga válik a „könnyebb úttá”, felkínálja magát és hagyja azt tegyen vele a férfi, amit csak akar, hisz legalább addig mellette van. És közben emészti magát, féltékeny mindenre, ami él és legszívesebben magához kötözné Őt.
Vagy... ha a legjobbra vágyik, akkor döntés elé állítja a férfit, aki ettől megijed. És inkább választ egy másik, felszínes társat.



Mi van, ha a nő nem akar a könnyebb út lenni? Ha neki nem kell könyöradomány? Ha neki teljesen kell a férfi, nemcsak annyi, amennyit az harc nélkül ad neki?!



Küzd.
De ha elsőre elbukik megijed, kétségbe esik és taktikázni kezd. Tudja a férfi gyenge pontjait és ki is használja őket. Szépséggel, érzékiséggel, a könnyebb út lehetőségével áltatja és az gyanútlanul besétál a csapdájába. A férfi egy ideig jól érzi magát ebben a látszólagos kötetlenségben, amiben egyre jobban behálózzák őt a tudta nélkül.
Egy idő után fulladozni kezd a fonalaktól és ki akar törni.
Erős és lesz ereje hozzá, a nő pedig ott marad nélküle.



Mit kellett volna tennie? Elégedjen meg annyival, amennyit a férfi mutat neki és várjon, hogy hátha idővel szépen kibontakozik majd? Rettegjen minden pillanatban, hogy a férfi mikor hagyja ott, mikor unja meg óvó szeretetét és vágyik valami veszélyesre?



Minden nő színésznő. És minden nő szerepeket játszik. Egy nő akkor kap meg teljesen egy férfit, ha minden szerepét egyszerre játssza előtte. És ezáltal magát adja, hiszen a nő egyenlő a szerepei összességével.
Az álarcai az igazi arcának csak apró részletei. Ha összeillesztjük a darabkákat, felismerjük kivel is állunk szembe.



A nőnek egyszerre kell szeretnie a férfit szíve minden szeretetével, éreztetnie melegségét a férfival minden pillanatban, hinni benne és a szerelmükben, egyszerre kell finom módszerekkel a férfi gyenge pontján támadni és legyőzni, egyszerre kell megadni neki a veszélyt és a biztonságot, egyszerre kell behódolni és felülemelkedni, egyszerre kell mindent odaadnia és mégis, megtartania magának mindent, hogy ne törjön össze, ha a férfi ennek ellenére mégsem adná neki, azt amire vágyik.



Ez olyan bonyolult és összetett dolog, amit a férfi nem érthet meg. És talán nem is kell megértenie.
Mi nők, a csalódásainkon át is tanulunk, megerősödünk és többek leszünk.



Mi van ha a férfi nem érdemes a nő szerelmére? Mi van, ha nem elég érett hozzá? A nő akkor is adjon oda mindent, remélve, hogy mellette majd megváltozik és felnő a férfi? Vagy adjon föl mindent, menjen messzire és próbálja meg elfelejteni?! Higgyen a végsőkig, vagy adjon föl mindent?



A nő erős és a nőnek van hite. A nő hisz és ad, egészen a végsőkig. Eltűri az ostorcsapásokat, mert tudja: nem fog belehalni.



Nőnek lenni művészet. A legnehezebb, legösszetettebb, leggyönyörűbb művészet.



A nő erős és hisz. Néha összeomlik, könnyekkel és szenvedéssel nyalogatja, ápolja a sebeit, elátkozza a hitét és a természetét. De a művészetet nem lehet otthagyni. A nő maga a művészet.
És a nő gyorsan regenerálódik. Visszanyeri a hitét, a szépségét, az erejét és újra küzd.
A nőnek vannak eszközei: a teste, a kisugárzása, a taktikái, a hite, az ereje, a büszkesége, és az, hogy tudja a férfi gyengeségeit. Tudja és mégis szereti. Ezzel együtt, vagy talán pont ezért. Elhiteti a férfival, hogy ő az, aki irányít, miközben szép lassan a nő az, aki a férfit mozgatja.



Honnan tudni, hogy egy nő tényleg szeret-e egy férfit? A nő büszke. Ha megalázzák feléled benne a büszkeség és nem tűr tovább.
De ha egy nő igazán szeret, akkor a férfi, akinek mindezt adja, akárhányszor alázza is meg újra és újra, a nő nem hagyja ott és ennek ellenére továbbra is csak ad.



A nő fél attól, hogy nem találja meg a boldogságát ha rosszul dönt, ha annak ellenére is a férfi mellett marad, hogy az eltaszította magától. De fél elmenni is, mert függ a férfitól és mert retteg, hogy talán az a férfi lett volna az egyetlen, aki képes neki megadni mindazt, amire vágyik.



De a nőnek nem kell félnie. Mert meg fogja érezni, ha eljön az idő: hogy mennie kell. Tiltakozni fog, áltatja magát, sírva átkozza majd az eget és összetörve könyörög, hogy „ne még”, de érezni fogja: mennie kell. Tovább kell keresnie.
A nő fél, de a nő tudja, hogy akármi is lesz, akárhányszor verik még félholtra, Ő mindig föl fog tudni állni és visszanyerni eredeti erejét.
És egy idő után, amikor már elsírta a könnyeit, akkor már ő maga fog vágyni arra, hogy tovább menjen.



Vagy talán éppen azt fogja érezni, hogy maradnia kell. Hogy várnia, szenvednie, tűrnie kell még egy kicsit. És akkor, ha ezt érzi, fájdalmak, rettegés és sötétség után megkapja majd a férfit. Teljes valójában.

A nőnek nem kell félni, mert ösztönből tudja mit kell tennie és hogyan kell döntenie.
Mert a nő az nő...